Pannoniából Itáliába: migráció a 6. században – Közös MTA-ELTE cikk a Nature-ben
Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének és az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai, Vida Tivadar, Koncz István és Mende Balázs Gusztáv részt vettek a Patrick J. Geary professzor által vezetett népvándorlás kori genetikai kutatásokban, amelynek eredményei a Nature Communications hasábjain jelentek meg 2018. szeptember 11-én.
A komplex paleogenomikai, régészeti és történeti kutatások a késő antik és kora középkori szociális, kulturális és etnikus átalakulások, a vándorló és letelepedő népcsoportok szerveződésének mélyebb megértését célozták. A genetikai vizsgálatokat és azok bioinformatikai kiértékelését a Firenzei Egyetem, a jénai Max-Planck-Institut für Menschheitsgeschichte, illetve a Stony Brook Egyetem (New York) kutatói végezték. A hazai mintavételeket az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriuma végezte.
Az elvégzett kutatások az archeogenetika új szemléletű megközelítését jelentik, amelynek keretében a nagy történeti narratívák (az egykori Római Birodalom területén végbe menő átalakulások) kutatása mellett először került sor teljes közösségek vizsgálatára. A projekt célkitűzése a germán langobardoknak az írott források szerint az Elba-vidéktől Itáliáig tartó vándorútja utolsó szakaszának kutatása volt, amikor a 6. század második felében a Dunántúlról Észak-Itáliába költöztek. A kivándorlás előtti időszakra keltezhető, 45 síros szóládi temető (Somogy megye) esetében teljes mintavételre törekedve először sikerült közvetlenül vizsgálni a rokoni kapcsolatok szerepét a népvándorlás kori közösségek életében.
A szóládi temetőben több családi csoportot lehetett elkülöníteni, például egy „szerencsés” esetben egy család férfitagjainak három generációját. Az eredmények azt sugallják, hogy a langobard közösségbe vélhetően a helyi népességből származók is beházasodhattak. Az elvégzett új típusú, a sejtmagi örökítőanyag nagyfelbontású vizsgálatára irányuló genetikai vizsgálatok kiegészítik a lelőhely már korábban lefolytatott, a migrációs folyamatok és az életmód megismerésére irányuló természettudományos – izotópos, illetve mitokondriális DNS-alapú archeogenetikai – kutatásait. A projekt keretében elemzett másik temető az észak-olaszországi Collegno város területén (Piemont) található, amelyben a temetkezések langobard hódítás elejére keltezhető első két generációjának vizsgálatára került sor. Bár a két temető között közvetlen biológiai kapcsolat nem mutatható ki, az alapvető genetikai struktúrájuk nagyon hasonló: két eltérő biológiai háttérrel rendelkező csoport elkülönítése volt lehetséges, amelyek a régészeti leletek és a temetkezési rítus tekintetében is nagyon különböznek.
Az eredmények alapján kijelenthető, hogy a vizsgált közösségek esetében több, heterogén csoport (bevándorlók és helyiek) együttélése valósult meg, s ez összhangban van a történeti források, illetve a régészeti adatok által felrajzolt képpel, vagyis a langobard népesség történeti adatok alapján jól ismert, Pannoniából Itáliába történő vándorlásával.
A kutatási projekt újabb 5-6. századi temetők bevonásával, a helyi és a bevándorló csoportok közötti interakciók további kutatásával folytatódik, ennek keretében a hazai kutatók további közösségek vizsgálatát tervezik.
A cikk megírásában 13 intézmény 27 kutatója működött közre: Patrick J. Geary (Institute for Advanced Study, Princeton); Krishna Veeramah, Carlos Eduardo G. Amorim és Dean Bobo Stony Brook University, New York); David Caramelli Stefania Vai, Alessandra Modi és Martina Lari (Università degli Studi di Firenze); Johannes Krause és Cosimo Posth (Max-Planck-Institut für Menschheitsgeschichte és Universität Tübingen); Vida Tivadar és Koncz István (Eötvös Loránd Egyetem); Susanne Hakenbeck (University of Cambridge); Maria Cristina La Rocca (Università degli Studi di Padova); Mende Balázs (Magyar Tudományos Akadémia); Walter Pohl (Österreichische Akadamie der Wissenschaften); Luisella Pejrani Baricco, Elena Bedini és Caterina Giostra (Università Cattolica del Sacro Cuore, Milano); Paolo Francalacci (Università degli Studi di Sassari); Daniel Winger (Universität Rostock); Uta von Freeden (Deutsches Archäologisches Institut); Silvia Ghirotto and Guido Barbujani (Università degli Studi di Ferrara).
Castrum Dombo 2014–2018 – A dombói vár régészeti kutatásának első öt éve
2018. szeptember 25-én, kedden 10 órakor kerül sor a "Castrum Dombo 2014-2018. A dombói vár régészeti kutatásának első öt éve" című konferenciára. A rendezvény helyszíne az MTA Humántudományok Kutatóháza földszinti előadóterme (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4).
A Tolna megyei Dombó várának szisztematikus régészeti kutatása 2014-ben kezdődött meg, Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársának a vezetésével, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével való együttműködés keretében. Az elmúlt öt év során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá főbb építési periódusait. A terepi munkákkal párhuzamosan megkezdődött az előkerült leletanyag feldolgozása is. A megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy bemutassa a projekt eddigi eredményeit, valamint felvázolja a további kutatás perspektíváit.
A részletes program ITT olvasható.
A konferencia absztrakt kötete ITT tölthető le!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Új kutatási program az NKFIH támogatásával – Késő rézkori temetkezések a Kárpát-medencében
Bondár Mária tudományos főmunkatárs vezetésével új kutatócsoport kezdi meg munkáját 2018-ban az NKFIH támogatásával (NKFIH K-18/128413). A kutatás célja a Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése (Complex analyses of the Late Copper Age burials in the Carpathian Basin).
A temetők különleges szakrális helyek, amelyek megőrizték a hiedelemvilág, a szertartások és a rítusok különböző megnyilvánulásait. A halottkultusz szimbólumai az egykori közösségek számára pontosan érthető jelrendszert alkottak, generációkon át hagyományozott szokásokat, társadalmi kapcsolatokat rögzítettek, amelyeket különböző rítusok keretében örökítettek tovább.
A négy éves futamidejű pályázat keretében a Kr. e. 3600/3000–2800 közötti időszakban a Kárpát-medence nagy részén megtelepedett ún. badeni kultúra sokrétű temetkezéseit vizsgálják. Az önálló, több száz síros temetők mellett vannak 10–30 fő maradványait megőrző kistemetők, előfordulnak magányos sírok és nem ritka a „tömegsír”, és az állatok rituális elföldelése sem. Mind a hamvasztásos, mind a csontvázas rítus megtalálható, s gyakoriak a szimbolikus sírok is. Ebben az időszakban nagy változások mennek végbe az írást még nem ismerő társadalmak életében: ekkor születik meg számos, máig létező innováció. Mindezek az újdonságok gyorsan elterjednek nagy területen, s hozzájárulnak a közösségeken belüli gazdasági és státuszbeli különbségek elmélyüléséhez, amelyek a temetkezésekben is megjelennek.
A nehezen rekonstruálható kognitív elemeken túl az emberi temetkezések tényeket konzerváltak. A sír időkapszula, olyan zárt egység, amely megőrizte a benne lévő ember fizikai, biológiai tulajdonságain túl a környezeti komponenseket és a társadalmi és kognitív vonatkozásokat is egyidejűleg. A régész ebből a zárványból igyekszik, számos szakterület képviselőjének együttműködése, együtt gondolkodása segítségével, kibontani az egykori valóság elemeit.
A hagyományos módszerrel dolgozó régész a leletek sírbeli helyét és analógiáit elemzi, a hosszú ideig a földben lévő, prezervációs hatásoknak kitett tetem maradványait találja meg: csontvázat, hamvakat. Ismert a hely, ahová eltemették az illetőt, tudjuk, milyen volt a sír, amit ástak, milyen maradandó anyagú tárgyakat tettek a halott mellé. Az eltemetés körülményeiből (temetkezési hely kiválasztása, rituális elemek, mellékletek, státuszt és társadalmi presztízst szimbolizáló tárgyak) következtethetünk a személy egykori közösségi helyzetére és a szélesebb kapcsolatrendszerre (származás, kereskedelem stb.), továbbá az adott közösség túlvilágról alkotott elképzeléseire is (a mellékletekből, a temetési folyamat bizonyos mozzanataiból). Antropológus segít az elhunyt nemét, halálozási életkorát megismerni, meghatározza a csontjain nyomot hagyó betegségek patológiai nyomait. E fizikai antropológiai információkon túl radiokarbon (14C) keltezéssel meghatározható a halálozás ideje kb. 30–50 év pontossággal.
Az elmúlt két évtizedben bekövetkezett bioarcheológiai boom-nak köszönhetően a régészetbe új vizsgálati lehetőségek kerültek be: archaeogenetikai, mikrobiológiai, izotópkémiai elemzések vehetők igénybe. Több ezer éves halottak csontjaiban is izolálható a számos tulajdonságot tükröző, és ezek örökítéséért felelős aDNS. Ma már az anyai ágú leszármazáson túl szerencsés esetben az Y kromoszóma, és újabban a teljes emberi genom is meghatározhatóvá, vizsgálhatóvá vált.
A fogakba, csontozatba beépülő stabilizotópok (hagyományosan öt elem: hidrogén, oxigén, szén, nitrogén, kén) nem bomlanak le az idők során. Ezért az oxigén (δ18O) utalhat a víz összetételére és a vízforrás helyére, a szén (δ13C) aránya növényi, a nitrogén (δ15N) az állati eredetű élelem típusára. A szilárd és folyékony táplálékból a kisgyerekkorban a fogakba beépült stroncium izotópok (87Sr/ 86Sr) aránya arra a geológiai környezetre (talajra) mutat, ahol az illető született és felnőtt.
A táplálkozásra, kisgyermekkori vízfogyasztásra, a születési hely környezeti elemeire utaló bioinformációk közvetett módon rávilágítanak az egyén társadalmi helyzetére, és kapcsolatrendszerének térbeli feltérképezéséhez is segítséget nyújtanak. A minőségi étkezés (fehérje fogyasztás) a jobb életkörülményekből adódhat, ami – feltételezések szerint – a korabeli elit kiváltsága lehetett. A régészeti leletek mellett tehát a táplálkozási adatokból is következtethetünk a társadalmi elitre. A hiánybetegségek az alacsonyabb státuszú emberek jellemzői lehetnek, az ő sírjaikban talált mellékletek (vagy azok hiánya) korábban nem ismert régészeti összefüggéseket is egyértelművé tehetnek. A legújabb kutatások a járványok okozta csontelváltozásokat is egyre pontosabban kimutatják.
A régészeti kérdésekre a genetika, a biológia, geokémia és a fizika ad választ, a tudományok párbeszéde eddig ismeretlen tényeket tár fel a késő rézkorból. A „halál régészete” a halottakból és temetkezési körülményekből rekonstruálhatja az egykori élet különböző szegmenseit.
A komplex temető elemzésekkel (a régészeti és természettudományos vizsgálatok együttes értelmezésével) keresik a választ arra, hogy írásos dokumentumok hiányában mennyivel tudhatunk meg többet e sokszínű temetkezéssel jellemezhető korszakban élt elődeink biológiai adottságairól, környezetéről és sokrétű kapcsolatairól.
A pályázat várható eredményei: valamennyi kutatási adat egységes adatbázisának elkészítése; az utolsó évben Budapesten rendezett konferencia; a kutatási eredmények monográfiába foglalt feldolgozása.
A teamben Bondár Mária vezetésével Köhler Kitti, Szécsényi-Nagy Anna, Gál Erika, (MTA BTK Régészeti Intézet), Kern Zoltán, Ariana Gugora és Hegyi István (MTA CSFK Geokémiai Kutatóintézet) vesz részt.
Ásatások Zalavár-Várszigeten 2018 nyarán
2017 májusában Zalavár, Zalaapáti és Zala megye önkormányzata, a pannonhalmi főapátság és az EMMI illetékes államtitkársága a zalavári monostor alapítás ezer éves évfordulójának méltó megünneplésére hirdette meg a „Zalavár 1000” programot. E program keretében, 2018. július közepétől folytatódott a régészeti kutatás Zalavár-Várszigeten, amelynek célja, hogy a Szent István által alapított bencés apátság 1019-ben felszentelt templomának a maradványait feltárja. Szőke Béla Miklós (MTA BTK Régészeti Intézet) és Ritoók Ágnes (MNM Régészeti Tár) vezetésével sikerült körülhatárolni azt a területet, ahol a monostor temploma állt. A 18–20. században folyamatosan pusztított monostor idén kutatott területén egyelőre csak a bolygatás nagyméretű gödreit, és a templom köré temetett, jórészt ugyancsak bolygatott Karoling- és Árpád-kori sírokat tártunk fel, amelyek azonban – az esetleges teljes pusztulás esetén is – lehetővé teszik a templom pontos helyének kijelölését.
Az ásatásról bővebben ITT olvashatunk.
Új felfedező kutatási programok az NKFIH támogatásával
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz jól illeszkedő pályázati konstrukciókkal támogatja a hazai felfedező kutatási programokat. A 2018. évi eredményeket nemrégiben tették nyilvánossá a Hivatal honlapján. Az eredmények alapján idén 12 milliárd forintot nyert el felfedező kutatásokra 400 magyar kutató.
Az MTA BTK Régészeti Intézetben három új kutatási program kezdi meg munkáját az NKFIH támogatásának köszönhetően.
Bondár Mária tudományos főmunkatárs „A Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése” témában folytathatja a következő négy évben kutatásait.
Horváth Friderika tudományos főmunkatárs Ságvár késő római erődjében 1971–1979 között végzett feltárások régészeti anyagának közzétételére nyert támogatást.
A 40 év alatti kutatók számára külön programban meghirdetett felhívás arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatást. A fiatal kutatóknak célzottan meghirdetett témapályázat keretében 40 év alatti kutatók kezdhetnek 93 új projektet összesen 2,9 milliárd forintos támogatással.
Köztük van Szécsényi-Nagy Anna tudományos munkatárs, aki a Kárpát-medence mai népességének populációgenetikai kutatására nyert négy évre támogatást.
Kollégáinknak és munkatársaiknak szívből gratulálunk!