A Bölcsészettudományi Kutatóközpont megújult honlapján a járvány időszaka alatt több ismeretterjesztő írás is megjelent, köztük a Régészeti Intézet munkatársai közül Bondár Mária és Kovács Bianka Gina tollából.
A pince rejtélye – Középkori leletek a tatai vár pincéjéből
Az Öreg-tó partján fekvő tatai vár leglátványosabb középkori épületeink közé tartozik. Az erődítmény egy része megtekinthető, azonban néhány helyiségébe csak kivételes alkalmakkor, vagy soha nem térhet be a látogató. Ez utóbbiak közé tartozik az épület középkori pincéje is. Az onnan előkerült gazdag késő középkori leletanyag feldolgozása részét képezi Kovács Bianka Gina készülő doktori disszertációjának. A BTK Régészeti Intézet fiatal kutatója a tatai vár történetének bemutatása mellett azt is ismerteti, hogy miként bukkantak rá a pincére a régészek, milyen tárgyakat találtak ott, miért temették be egykor a pincét, és ma miért nem látogatható.
A Tesla öt és félezer éves előzményei – Innováció a Kr. e. 4. évezredből
A mai elektromos autócsodák és a korábban csak a sci-fikből ismert beszélő, önvezető autók ma már sokak számára elérhető és folytonosan fejlesztett üzleti termékek. Mindezek azonban nem léteznének, ha a Kr. e. 4. évezredben élő innovatív elméjű elődeink nem alkották volna meg a négykerekű jármű első verzióit. Mit tudhatunk a kocsi feltalálásáról a régészeti bizonyítékok alapján? Milyen nehézségei vannak a leletek keltezésének? Melyek a legfontosabb társadalmi és gazdasági folyamatok, amelyeket elindított az eszköz? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Bondár Mária, a BTK Régészeti Intézet tudományos főmunkatársa.
A járványhelyzet enyhülésével újraindult az ÁsaTalk podcast adássorozata is. Az ÁsaTalk 9. részében Kiss Viktória és Kulcsár Gabriella voltak a vendégek, akikkel a Kr. e. 3. és 2. évezred, a kora és középső bronzkor történetéről, a korszakot jellemző változásokról beszélgettek. A beszélgetés fő témáját a Lendület Mobilitás Kutatócsoport kutatásai adták, amelyből megtudtuk, hogy egyéni sorsokat is képesek vagyunk megismerni egy temetkezés kapcsán, illetve még az adás elején kitértek a Régészet Napja programjaira is.
Az új rész elején a Régészet Napja programjairól is szó esett, az összes programot a Régészet Napja honlapján lehet elérni.
https://www.facebook.com/asatalkpodcast/videos/340877566899350/?epa=SEARCH_BOX
https://regeszetnapja.hu/
Az egyének kutatásának lehetőségeiről Kiss Viktória egy Balatonakaliban megtalált férfisír bemutatásával beszélt.
https://www.facebook.com/asatalkpodcast/videos/391010188521986/
Erről bővebben a kutatócsoport honlapján olvashatunk.
http://mobilitas.ri.btk.mta.hu/?media=megtestesult-bronzkor-1-1-a-balatonakali-fonok&lang=hu
Az adás során számos téma került még terítékre, a teljes adás meghallgatható
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója pályázatokat hirdet fiatal kutatói munkakörök betöltésére.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet felhívása ITT található.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2020. július 21.
Kutatási téma:
Régészeti településtörténet és térinformatika
A BTK Régészeti Intézetében több projekt keretében is végeznek régészeti korszakokon átnyúló településtörténeti és -hálózati elemzéseket, részben korpuszkötetek összeállítása, részben konkrét régészeti topográfiai feladatok, környezettörténeti és mikroregionális kutatások kapcsán (neolitikum, bronzkor, középkor/kora újkor). Mindez a helyszíni roncsolásmentes lelőhely-diagnosztikai felméréseket, az adatok térinformatikai kezelését, elemzését is megköveteli. E munkát segítené elő a modern kutatási formákat (térinformatikát, geofizikai módszereket stb.) ismerő, a településtörténeti feldolgozásban kutatói szinten jártas fiatal kutató. Előny a régészeti végzettség mesterszakon (őskor, középkor), a régészeti topográfiai típusú kutatásokat segítő terepgyakorlat, elvárás a haladó szintű számítógépes, térinformatikai tudás és gyakorlat. A fiatal kutató feladata lesz, hogy önállóan és csapatmunkában részt vegyen a mérési feladatok tervezésében; a korábbi térinformatikai mérési adatok kielemzésében; hatékonyan tudja segíteni az intézet térinformatikai és a roncsolásmentes lelőhely-kutatásokkal összefüggő műszerpark összeállítását és fejlesztését; a már bevett módszerek alkalmazása mellett képes legyen önálló munkára. Munkaköri leírása szerint elvárás a PhD-képzésbe való bekapcsolódás.
A napokban jelent meg az elmúlt évek egyik legizgalmasabb hazai bioarcheológiai kutatásának eredményeit bemutató tanulmány a PLoS ONE című folyóiratban. A kutatócsoport egy, az 5. századi Dunántúlon élt közösség élettörténetét vizsgálta komplex régészeti, fizikai antropológiai és izotópkémiai módszerekkel. A Vida Tivadar és Corina Knipper által vezetett NKFI/OTKA–DFG magyar–német nemzetközi projekt munkájában a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete is részt vett.
A vizsgálatok kiindulópontjául a Tolna megyei Mözs határában található népvándorlás kori temető szolgált, melynek feltárására az 1960-as években Salamon Ágnes, majd 1995–96-ban Ódor János Gábor vezetésével került sor. A közel százsíros temető a hun kori és hun kor utáni Pannonia egyik legnagyobb és legérdekesebb lelőhelye. Bizonyos jelenségek, így a padmalyos és padkás sírok, a római téglasírok, valamint a temetkezések mintegy felében megfigyelhető mesterséges koponyatorzítás szokásának megjelenése alapján a régészeti kutatás már korábban is eltérő kulturális hátterű csoportok együttélését feltételezte itt. Mindeddig a temetkezések részletes, komplex elemzésére nem került sor.A most publikált kutatási eredmények alapján a temető „alapítói”, bár nem helyi születésűek voltak, feltehetően a közeli környékről származó, pannoniai, késő római tradíciókat (téglasírok) őrző közösségekhez köthetőek. Ehhez az első csoporthoz nagyjából egy–két évtizeddel később egy, mind a stronciumizotóp-arány értékek, mind a kulturális háttér alapján „idegen” – de valószínűleg már korábban is együtt mozgó – nagyobb csoport csatlakozott. Ez a csoport hozta magával a fülkesírok, valamint a mesterséges koponyatorzítás szokását. A következő generációban, az „alapító” és az „idegen” csoportok együttélése során, a koponyatorzítás szokását az egész közösség átvette. Ezt támasztja alá az is, hogy a helyi stroncium izotóp értéket mutató gyerekek koponyáján már minden esetben megfigyelhetők voltak a torzítás nyomai. Az elemzések alapján, a szén és a nitrogén izotópok vizsgálatával a nemek és a korcsoportok között további táplálkozásbeli különbségek is megállapíthatóak voltak.
A kutatás során megismert adatok nyomán egy olyan közösség képe rajzolódik ki, amely eltérő hátterű csoportok és személyek integrálására volt képes. A mözsi temető sírjai által megismert közösségben egy kulturálisan és feltehetően szociálisan is idegen elemeket hordozó csoport vált dominánssá, mely ugyanakkor temetkezési szokásaiban továbbra is merített a helyi, késő római hagyományokból.
A kutatást az ELTE BTK Régészettudományi Intézet (Vida Tivadar, Koncz István, Rácz Zsófia), a Wosinsky Mór Múzeum (Ódor János Gábor), és a mannheimi Curt Engelhorn Zentrum für Archäometrie (Corina Knipper, Sandra Kraus Robin van Gyseghem, Ronny Friedrich) munkatársai végezték. Intézetünkből Mende Balázs Gusztáv vett részt a mözsi temető bioarcheológiai interpretálásában.
A temető teljes vizsgálata ugyanakkor még nem fejeződött be. A 2020. május elején induló Histogenes ERC-SYG projekt keretén belül a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársai a temető archeogenetikai analízisével folytatják a munkát. Ezek az adatok várhatóan újabb izgalmas eredményekkel finomítják és strukturálják a népvándorláskor ezen jellegzetes korszakából származó temetkezések történeti-régészeti interpretációját.
A kötet a 2015. decemberében az ELTE BTK Régészettudományi Intézetében megrendezett, a Tisza-vidék, Erdély és a Szerémség 5–6. századi történetével foglalkozó konferencia előadásait adja közre. Ez az első olyan önálló konferencia kiadvány, amely a gepida királyság történetét, régészetét, onomasztikáját, éremverését, mesterségeit és településeit tárgyalja. A tanulmányok jól tükrözik azt a lendületet, amely az utóbbi évek kiemelkedő régészeti felfedezéseinek köszönhetően jellemzi a korszak kutatását. Az egyes témák között fontos szerepet kap a hun és gepida kori temetkezések és települések, valamint a társadalom és kultúra változásainak vizsgálata. A tanulmányok mélyebb betekintést adnak egy-egy régió 4–6. századi, a késő római kortól a kora középkorig ívelő népi és kulturális átalakulásába.
A konferenciakötetben nagy terjedelmű összefoglaló tanulmányokat olvashatunk többek között a gepida királyság történeti és régészeti kutatásának aktuális helyzetéről. Részletes elemzést kapunk az erdélyi nagy sírszámú temetők kialakulásáról, Románia északnyugati részének korabeli viszonyairól, a szerbiai gepida kutatás állapotáról, az Alföld gepida kori falvairól, illetve a Kárpát-medence északkeleti szegletének hun kori fejlődéséről.
A nagyobb lélegzetvételű összefoglalásokat esettanulmányok egészítik ki egy-egy újabb felfedezés – sírlelet vagy település – közreadásával, és olvashatunk az 5–6. századi bizánci pénzek Kárpát-medencei megjelenéséről, a koponyatorzítás szokásáról, továbbá a Tisza-vidéki gepida továbbélés kérdéséről is az avar uralom időszakában. A Kárpát-medence kapcsolatrendszerének tanulmányozása megvilágítja a korabeli európai, ezen belül a langobard és a bizánci kultúrával fennálló viszonyt és a gepida kori hitvilág egyes jelenségeit.
A konferenciát és a konferenciakötet megjelenését az ELTE, az ELKH BTK Régészeti Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat Támogatási Bizottsága, a Leibniz-Forschungsinstitut für Archäologie, Römisch-Germanisches Zentralmuseum, Mainz, valamint a GEPIDA kerékpárt készítő Olimpia Kerékpárgyártó Kft. támogatta.
A Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkájának középpontjában a bronzkori ember áll. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont más Lendület kutatócsoportjaihoz hasonlóan férfiakról és nőkről, a kutatott időszak társadalmáról igyekeznek minél több információt feltárni. Nemrégiben a Nők Lapjában és a Mindennapok története című blogon is olvashattuk például Fónagy Zoltán történész írását „Özvegysors a 19. században” címmel. A Lendület Családtörténeti Kutatócsoport munkatársa kétszáz évvel ezelőtti mostoha- vagy mozaikcsaládokról, árvákról, mostohákról és özvegyekről tudósít korabeli feljegyzések és dokumentumok alapján.
A „Megtestesült bronzkor” című új sorozatban havonta egy-egy bronzkori ember élettörténetét ismerhetjük meg. A sorozat bevezetője Kiss Viktória kutatócsoport-vezető tollából már elérhető a kutatócsoport honlapján.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Erdélyi István, az MTA doktora, Intézetünk nyugalmazott tudományos tanácsadója, egykor tudományos titkára, osztályvezetője 2020. április 7-én, életének 88. évében elhunyt.
Erdélyi István az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1955-ben fejezte be tanulmányait, majd a Leningrádi Állami Egyetem Régészeti Tanszékén három évig M. I. Artamanov aspiránsa volt. A Kárpát-medence és az eurázsiai sztyeppe régészetének és történetének elkötelezett kutatója volt, különös tekintettel a hunok, avarok és magyarok keleti kapcsolataira. Az MTA megalakuló Régészeti Kutatócsoportjának, majd Intézetének 1959-1992 között volt munkatársa. Nevéhez több kora középkori ásatás, ill. feldolgozás fűződik (Jánoshida, Környe, Fenékpuszta, Pilismarót, Gergelyiugornya), és számos tanulmányt, ismertetést jelentetett meg népvándorlás és honfoglalás kori témákban. 1981–1983 között Moszkvában, a Szovjet Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében Keldis-ösztöndíjasként volt vendégkutató. Akadémiai doktori értekezése (Az avarság és Kelet a régészeti források tükrében. Bp. 1982, Akadémiai Kiadó) szovjetunióbeli tanulmányútjainak a gyümölcse volt. 1961–1990 között 12 régészeti expedíciót vezetett Mongóliába (Archaeological expeditions in Mongolia, Bp. 2000, Mundus Kiadó), és ő volt a Majackoje (Oroszország) szovjet-magyar-bolgár közös régészeti expedíció magyar társvezetője is. Nyugdíjas éveiben változatlanul a magyar őstörténettel és az őstörténet-kutatás történetével foglalkozott. Ekkor kapcsolódott be az egyetemi oktatásba, 1991–1994 között a Miskolci Egyetem Régészeti Tanszékén volt tanszékvezető, 1993–1998 között pedig a Károli Gáspár Református Egyetemen a Történeti Intézet vezetője. Az elmúlt években visszavonultan is kitartóan folytatta tudományos munkáját, sorra jelentek meg cikkei, könyvei.
Nyugodjék békében!
A világjárvány miatt kialakult különleges helyzetben még nagyobb szerepet kapnak az internet különböző felületein megtalálható ismeretek. Keressük az új utakat, de a régebbi utak is nagyon fontosak. Köztük található a „Magyar Régészet/Hungarian Archaeology” online magazin, mely 2020-ban immár a kilencedik évfolyamát kezdi meg. A napokban publikált 2020 tavaszi magyar nyelvű évfolyamban a már megismert minőségben kitűnő, rövidebb és hosszabb írásokkal, könyv- és kiállítás ismertetőkkel találkozhatunk, valamint a budapesti EAA előkészületeiről is bővebben olvashatunk. Emellett tovább folytatódik a közkedvelt „Régésziskola” sorozat és egy új rovattal bővült a kínálat a „Közösségi régészet” témakörében.
Kollégáink ezúttal a Marton Tibor által vezetett kutatócsoport munkájáról számolnak be „Változó tradíciók. A kerámiastílus, -előállítás és -használat tér- és időbeli mintázatai a Kr. e. 6. évezred második felében a Délkelet-Dunántúlon és a környező régiókban” címmel.
Ajánljuk minden kolléga és érdeklődő figyelmébe a hasznos és izgalmas írásokat!