Téma

Kerámia depot-leletek a san potitoi (Itália, AQ) római villából

Összefoglalás

A középitáliai San Potito di Ovindoliban 1983–2009 között, a Soprintendenza archeologica d'Abruzzo ill. a helyi önkormányzat költségén egy 2 ha méretű római kori villát tártunk fel. Az első – magyar kutatók által – Itáliában végzett ásatás egy korábban még szinte kikutatatlan terület római kori településviszonyairól és annak fejlődéséről adott számot. A nagyméretű villa kutatásának eredményeit 2008-ban L'Aquilában könyvalakban publikáltuk az OTKA támogatásával. Az ásatások folytatása révén 2009-ben sikerült a villa egészét feltárni, alaprajzát meghatározni és a 4. építési periódust megfigyelni.
A villa leletanyagát feldolgozó publikáció sorozat befejező részeként a tervezett kutatás során a zárt rétegekben, valamint kútleletekben előkerült mintegy másfélezer kerámiát szeretnénk feldolgozni. Az egyik, a villa legkorábbi periódusához tartozó kútlelet az 1. század második és a 2. század első felének kerámiaspektrumáról adna pontos képet. Összetétele az importált és a különböző helyi műhelyek termékeinek arányáról, az egyes árufajták mennyiségéről tájékoztatna bennünket. A másik kútlelet a villa pusztulása előtti feltöltés eredménye, amely a III.század második felének kerámiáját tartalmazza. Ebben az időszakban az Észak Afrikából érkező importált kerámia aránya jelentősebb, ami az itáliai gazdasági élet általános hanyatlásával, a helyi fazekascentrumok működésének végével függhet össze.

Futamidő

2012–2015

Témavezető

Gabler Dénes

Kutatócsoport tagjai

Balla Márta (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nukleáris Technikai Intézet), Gabler Dénes, Redő Ferenc, Szakmány György (ELTE TTK, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Földtudományi Központ, Kőzettan-Geokémiai Tanszék)