szoke70 012020. február 18-án köszöntöttük Intézetünkben Szőke Béla Miklóst 70. születésnapja alkalmából.

Szőke Béla Miklós egyetemi tanulmányait 1973-ban fejezte be az ELTE Bölcsészettudományi Karán régészet–történelem szakon. Ugyanettől az évtől az MTA Régészeti Intézetének munkatársaként kezdte meg pályafutását. 1976-ban egyetemi doktori fokozatot szerzett, 1993-tól az MTA kandidátusa, 2013 óta az MTA doktora; tudományos főmunkatárs.
Fő kutatási témái az 1970-es évek óta elkísérik. A kora Árpád-kori köznépi temetők, ékszerek, női viselet kérdésének kutatása a későbbiekben kiegészült a Karoling- és késő avar kori női és férfi viselet, ékszerek, övveretek és egyéb tárgytípusok kutatásával. 1974-től kapcsolódott be a Magyar Régészeti Topográfia munkálataiba. A terepbejárások és az azokból származó településanyag tudományos értékelése mellett számos csatlakozó ásatás vezetője volt Békés megye területén.szoke70 02
Több ezer sír feltárása fűződik nevéhez. Köztük legnagyobb arányban a Zala megyei avar kori és Karoling-kori temetkezések találhatók. Zala megyei kutatásait részben – a Kis-Balaton-projekt és a Hahóti-medence településtörténetére koncentráló – mikroregionális kutatások keretei közt végezte. 1994 óta vezeti a zalavár-várszigeti ásatásokat, ahol a Karoling-kori központ (Mosaburg) területén létesült zalavári bencés apátság, majd török kori végvár kutatása a Régészeti Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésével zajlik napjainkban is. Kiemelt figyelmet szentelt a késő avar kori és Karoling-kori történeti források elemzésének, újraértékelésének is.
szoke70 031989 óta az Alexander von Humboldt-Stiftung ösztöndíjasa. Hosszú évekig főszerkesztője volt a Régészeti Intézet folyóiratának, az Antaeusnak. 1994-től vett részt az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének képzésében, ahol népvándorlás kori anyagismeretet és szaktárgyi segédtudományokat tartott. Ásatásain, elsősorban a zalavári tervásatáson régész-generációk nőttek föl.

 

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének nevében Benkő Elek igazgató úr és Masek Zsófia köszöntötte az ünnepeltet. Kutatásainak további folytatásához jó egészséget kívánunk.