Magyar
tudományos
akadémia
Bölcsészettudományi kutatóközpont
Régészeti Intézet

zalavar 2016Szőke Béla Miklós (MTA BTK RI), Ritoók Ágnes és Gergely Katalin (MNM) ebben az évben is a korábban feltárt területekhez szervesen kapcsolódóan folytatta a kutatást Zalavár-Várszigeten, a Karoling-kori Mosaburg és az Árpád-kori Colon civitas területén. Ennek során megtalálták az Árpád-kori Szt. Adorján bencés monostort körítő fal egy szakaszát, amelynek az alapozását számos 5-10 cm átmérőjű, kerek facölöppel „erősítették” meg. A körítő falon belül, a monostortemplom nyugati fala előtti területen több rétegben késő Árpád-kori temetkezéseket tártak fel. A késő Karoling-kori ún. Arnulf palotától nyugatra egy Árpád-kori cölöpépítmény rövid szakaszát és gazdag késő Árpád-kori leletanyagot bontottak ki. Ettől északra, egy habarccsal kötött kövekkel körbeékelt faoszlopokon álló, nagyméretű földfelszíni épület maradványai az ún. Arnulf palotával egyidősek lehetnek. Mellette egy másik faoszlopos épület még Priwina megtelepedésének idejéből (Kr. u. 840 körül) származhat, amelynek pusztulási rétegéből egy, a 9. század vége felé működő ötvösműhely hulladékai (öntőminta, bronztöredékek, öntőtégely-maradvány) kerültek elő.zalavar 2016 kep

© 2015 | Magyar Tudományos Akadémia