Folytatódott a dombói vár régészeti feltárása

Dombóvár Város Önkormányzata felkérésére idén is folytatódott a Dombai család egykori rezidenciájának feltárása. Berta Adrián, fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársunk vezetésével végzett terepi munkálatok elsődleges célja a korábbi években megkezdett déli épületszárny és a nyugati belső torony feltárásának a folytatása, valamint a 2019 őszén elvégzett geofizikai kutatások eredményei alapján a vár melletti település vizsgálatának a megkezdése volt.

A középkori és kora újkori lelőhelyen 2014 óta tartó tervásatás során sikerült tisztázni az egykori vár kiterjedését, főbb építési periódusait és jellemző rétegtani viszonyait. Az erősség területe, az azt körülvevő várárokkal együtt (utóbbi szélessége egyelőre csak légifotók alapján, hozzávetőlegesen határozható meg) mindösszesen 3500 m2. A lerombolt vár területén 2014 és 2020 között hat kutatóárok, három szonda és tizenöt szelvény megnyitására került sor, elsősorban azokon a pontokon, ahol várható volt, hogy a vár alaprajzi elrendezésére vonatkozó adatok kerülhetnek napvilágra. Elkezdődött a D-i épületszárny K-i oldalának szisztematikus feltárása is, amely a mai napig álló DK-i pillér konzerválásához és részleges műemléki helyreállításához szükséges régészeti és építészeti adatok megszerzésére irányult. Az egykori várból eddig összesen 781,35 m2-nyi területen folytak ásatások, azonban a teljes, az altalajt képező alluviális homok szintjéig történő kibontást mindössze öt kutatóárokban, három szelvényben és két szondában sikerült eddig elvégezni, míg a többinél a feltárási folyamat még különböző szakaszokban tart. 2019 őszén megkezdődött a váralja település roncsolásmentes kutatása is, amelynek során geofizikai módszerekkel vizsgálták az egykori mezőváros elpusztult és föld alá került épületeinek a maradványait.

2020-ban folytatódott a déli épületszárny udvari homlokzati bejáratának a feltárása. A hódoltság korában nagymértékű bolygatások történek, az eredeti középkori járószint legnagyobb része is elpusztult. A török korban nagyméretű szemétgödröket ástak ki a várudvaron, melyek feltárása során sok érdekes, az itt állomásozó várkatonaság mindennapi életére utaló leletanyag került elő: a nagy mennyiségű kerámia és állatcsont mellett ólom puskagolyókat, ékszerkövet, csont dobókockát és különféle fémtárgyakat is találtunk. Az északi épületszárny elé épült késő középkori belső torony környezetének a kutatása is tovább folytatódott. Sikerült megtalálni az első periódusban épült északi palotaszárny szinte teljesen elpusztult udvari homlokzati falának az alapozását, valamint itt is gazdag késő középkori és török kori leletanyag került elő: mázas kályhacsempe töredékek, ablakszemek, aranyozott üvegedény töredékei, ép kerámiaedények, stb. A mára már betemetődött várárok dimenzióinak meghatározására talajfúrásokat végeztek annak északi és keleti szakaszán.

Az idei évben, az előző években megkezdett szelvényekben folytatódó feltárási munkák mellett egy új területen is elkezdődött a kutatás: a vártól Ny-ra, a 2019. évi földradaros vizsgálatok eredményei alapján egy 5×5 méteres szonda megnyitására került sort, ahol a vastag, az egykori várfalak építőanyagát tartalmazó, modern kori törmelék alatt előkerült egy eddig ismeretlen védmű maradványa. A sánc feltárt részlete a Ny-i külső várfaltól nagyjából 15 m távolságra került elő, a tetején egy árokba ásott cölöpsor maradványait találták meg. A föld-fa szerkezetű építmény (teljes) kiterjedése egyelőre még ismeretlen.

A feltárást Dombóvár Város Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma támogatta (pályázati azonosító: 207134/00382). A terepi munkában részt vevő régészek és egyetemi hallgatók az ország minden tájáról érkeztek (Szombathely, Székesfehérvár, Visegrád, Szeged, Békéscsaba, Nyírbátor). Az ásatáson részt vettek dombóvári önkéntesek és középiskolások is.

László Török (1941–2020)

It is with deep sorrow that we announce the passing of László Török, the eminent classical scholar, archaeologist, Nubiologist, professor emeritus of the Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, ordinary member of the Hungarian Academy of Sciences, foreign member of the Norwegian Academy of Science and Letters, honorary doctor of the University of Bergen, and head of the Seuso Research Project and the Seuso Committee, on September 17, 2020, at the age of 80.
László Török joined the Archaeological Research Group of the Hungarian Academy of Sciences in 1964, and he remained an active member of this scholarly community, first reorganized as an independent academic institute, then merged into the Research Centre for the Humanities, throughout his entire life. At an early stage in his career, his research interest turned from his initial topic, the ornamental vocabulary of early Árpádian-period stone sculpture, towards late antique Egyptian art, which continued to engage and fascinate him throughout his entire academic career.

From the turn of the 1960s and the 1970s onward, he assumed the duty of assessing a major portion of the archaeological evidence excavated and documented by the research team of the Archaeological Research Group as part of the UNESCO initiative to salvage a series of archaeological sites before the construction of the Aswan Dam. This work opened a window of opportunity for him to immerse himself in Nubian studies and play a prominent role in the emergence of a previously barely existing discipline, to which a considerable part of his vast scholarly oeuvre is dedicated. His name and person are inextricably bound to ground-breaking research initiatives such as the four-volume chrestomathy of ancient sources on Nubian history with critical editions, English translations, and commentaries on the edited texts, the assessment and publication of the finds brought to light in Meroe City, one of the royal centres of the Meroitic Kingdom, and the systematic evaluation of the written and archaeological record on late antique Nubia. In his research papers and monographs, the cultural traits of a previously barely known region took shape in increasingly richer detail.

The development of Nubian Studies into his main research profile had never distanced him from the first research topic that attracted him to Egypt, and which gave him the initial impetus of penetrating ever deeper into the fascinating thousands-year-long cultural heritage of the Nile Valley. László Török regularly published papers and monographs on the region’s late antique art for more than half a century. As a well-deserved crowning of his life-long commitment to reinterpreting and reclaiming late antique Egyptian art, misleadingly labelled as “Coptic” for long decades, for late antique Mediterranean art, in 2005 he organised an acclaimed exhibition for the Hungarian public entitled “After the Pharaohs: Treasures of Coptic Art from Egyptian Collections”, held in the Museum of Fine Arts, Budapest. To complement the exhibition, he prepared an exhibition catalogue with an analytical evaluation of the displayed items, which became the springboard for his “Transfigurations of Hellenism”, a modern synthesis of Egyptian art between the third and the seventh centuries emerged. As if bridging his research areas of Nubian and Coptic studies, he also immersed himself in the research on the archaeology and art of the Hellenistic period in the Nile Valley.

Based at the Institute of Archaeology throughout his research activity spanning more than half a century, he maintained intimate scholarly and personal ties with his colleagues at the Department of Classical Antiquities of the Museum of Fine Arts and the Department of Egyptology of the Eötvös Loránd University. At the latter’s invitation, he lectured for decades at the University and he also regularly gave lecture series as a guest professor at the University of Bergen in the late 1980s and the 1990s. In recognition of his excellent scholarship, he was honoured with several prizes and awards both in Hungary and abroad.

An important segment of his scholarly life, less visible and obvious to those knowing him merely from his writings, but so much more apparent to his friends and colleagues, was his untiring effort to familiarise his Hungarian colleagues with the ever-renewing currents of western scholarship both in terms of methods and actual research results. Not for one moment did he lose his keen interest in the latest advances in his scholarly fields, keeping abreast of new developments with a sharp and critical eye. He will be remembered for his brilliant mind and, no less, for his generous nature in offering sound advice and help to younger colleagues.

May he truly rest in peace!

Újraalkotott bronzkori kézművesség – A CRAFTER projekt filmjének bemutatói olaszországi filmfesztiválokon

2018. júliusában indult útjára a Kreatív Európa Program keretében a CRAFTER (Crafting Europe in the Bronze Age and Today) projekt. A program célja, hogy modern kézművesek segítségével élessze újjá a bronzkori Európa kiemelkedő régészeti kultúráinak kerámiaművességét és az azokból nyert inspirációkkal támogassa a modernkori kézművesség megújulását.

A projekt keretében 2019-ben készített „In their hands” című film a bronzkori edények újra alkotásának folyamatát mutatja be, mélyebb bepillantást engedve az őskori kerámiaművesség technikai fogásaiba. A filmet több nemzetközi filmfesztiválra is meghívták, így 2020. szeptember 30-án az olaszországi Roveretoban, majd 2020. október 15-én a szicíliai Licodia Eubea-ban kerül bemutatásra.

A film magyarországi vonatkozású részeinek elkészítésben a debreceni Déri Múzeum és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet munkatársai vettek részt, Gucsi László keramikus-restaurátor munkáját Balogh Csaba operatőr-rendező rögzítette. A film végleges formáját a spanyolországi La Bastida Régészeti Lelőhely Baráti Köre (ASBA) munkatársainak vezetésével nyerte el.

A film 2020. szeptember 30-án 15 órakor ITT tekinthető meg.

Török László (1941–2020)

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Török László, Intézetünk kutatóprofesszor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes és a Norvég Tudományos Akadémia külső tagja, Széchenyi-díjas ókortörténész, régész, núbiológus, a Seuso Kutatási Projekt és a Seuso Munkabizottság vezetője 2020. szeptember 17-én, életének 80. évében elhunyt.

Török László 1964-ben csatlakozott az MTA Régészeti Kutató Csoportjához, melynek előbb Intézetté, majd Kutatóközponttá történő átszervezését követően élete végéig aktív munkatársa maradt. Érdeklődése doktori értekezésének témája, a kora Árpád-kori kőfaragványok díszítőrendszere felől hamar a késő ókori Egyiptom művészete felé fordult, melyhez későbbi tudományos pályafutása alatt mindvégig újra és újra visszatért.

Hamarosan bekapcsolódott a Régészeti Kutató Csoport munkatársai által az UNESCO programjának keretében az Asszuáni-gát építése előtt feltárt emlékanyag feldolgozásába. E munka kapcsán mélyült el az akkor születőben lévő új tudományág, a núbiológia művelésében, melyből életművének jelentős része kinőtt. Olyan nagyszabású és meghatározó jelentőségű tudományos vállalkozások kötődnek elválaszthatatlanul a nevéhez, mint a Núbiáról szóló ókori írott forrásokat kritikai kiadásban, bő tudományos kommentárokkal közzétevő négykötetes forrásgyűjtemény, a Meroitikus Királyság egyik fővárosában, Meroé városában folyó ásatások tudományos feldolgozása és kiadása, vagy éppen Núbia késő ókori történeti és régészeti emlékeinek átfogó értékelése. Az évtizedek során a keze alól kikerülő írásokban egyre finomabb körvonalakkal rajzolódtak ki egy korábban alig ismert térség kulturális kontúrjai.

Mindeközben sohasem távolodott el attól a tudományterülettől, amely Egyiptomba vonzotta, hogy azután egyre mélyebbre és mélyebbre ásson a térség lenyűgöző kultúrájának sok évezredes múltjában. Több mint fél évszázadon keresztül rendszeresen tett közzé tanulmányokat és monográfiákat a késő ókori Nílus-völgy művészeti emlékeiről. Kutatásai megkoronázásaként 2005-ben nagysikerű kiállítást rendezett a magyar közönség számára a Szépművészeti Múzeumban „A fáraók után: a kopt művészet kincsei Egyiptomból” címmel. Ehhez elkészítette a bemutatott emlékek elemző katalógusát, amelyből kinőve megírta a késő ókori Egyiptom művészeti emlékeit összefoglalóan tárgyaló modern szintézisét. Núbiológiai és koptológiai munkássága között mintegy hidat építve részletesen foglalkozott a Nílus-völgy hellenisztikus kori régészeti és művészeti emlékeivel.

Tudományos kutatómunkájának több mint fél évszázadon át az MTA Régészeti Intézet adott otthont; emellett mindvégig szoros munka- és baráti kapcsolatokat ápolt a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének kutatóival és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyiptológia Tanszéke munkatársaival. Meghívásukra évtizedeken keresztül tanított az egyetemen, valamint hosszú éveken keresztül oktatott vendégprofesszorként a Bergeni Egyetemen. Munkásságát számos díjjal és elismeréssel méltatták itthon és külföldön.

Életművének a publikációkban kevésbé látható, de kollégái és barátai által annál jobban ismert része volt az a fáradhatatlan munka, amelyet kiemelkedő tekintélyű és nagy nemzetközi elismertségű tudósként abba fektetett, hogy a magyarországi szakemberek felé folyamatosan közvetítse a nyugati tudományosság legújabb módszereit és eredményeit. Élénk szellemének érdeklődése a legfrissebb tudományos eredmények iránt mindvégig megmaradt, éles szemmel és soha nem szűnő kritikai érzékkel követte tudományterületének alakulását, mindig segítő kezet nyújtva fiatalabb pályatársainak.

Nyugodjék békében!