Megjelent a GEPIDA konferencia kötete
A kötet a 2015. decemberében az ELTE BTK Régészettudományi Intézetében megrendezett, a Tisza-vidék, Erdély és a Szerémség 5–6. századi történetével foglalkozó konferencia előadásait adja közre. Ez az első olyan önálló konferencia kiadvány, amely a gepida királyság történetét, régészetét, onomasztikáját, éremverését, mesterségeit és településeit tárgyalja. A tanulmányok jól tükrözik azt a lendületet, amely az utóbbi évek kiemelkedő régészeti felfedezéseinek köszönhetően jellemzi a korszak kutatását. Az egyes témák között fontos szerepet kap a hun és gepida kori temetkezések és települések, valamint a társadalom és kultúra változásainak vizsgálata. A tanulmányok mélyebb betekintést adnak egy-egy régió 4–6. századi, a késő római kortól a kora középkorig ívelő népi és kulturális átalakulásába.
A konferenciakötetben nagy terjedelmű összefoglaló tanulmányokat olvashatunk többek között a gepida királyság történeti és régészeti kutatásának aktuális helyzetéről. Részletes elemzést kapunk az erdélyi nagy sírszámú temetők kialakulásáról, Románia északnyugati részének korabeli viszonyairól, a szerbiai gepida kutatás állapotáról, az Alföld gepida kori falvairól, illetve a Kárpát-medence északkeleti szegletének hun kori fejlődéséről.
A nagyobb lélegzetvételű összefoglalásokat esettanulmányok egészítik ki egy-egy újabb felfedezés – sírlelet vagy település – közreadásával, és olvashatunk az 5–6. századi bizánci pénzek Kárpát-medencei megjelenéséről, a koponyatorzítás szokásáról, továbbá a Tisza-vidéki gepida továbbélés kérdéséről is az avar uralom időszakában. A Kárpát-medence kapcsolatrendszerének tanulmányozása megvilágítja a korabeli európai, ezen belül a langobard és a bizánci kultúrával fennálló viszonyt és a gepida kori hitvilág egyes jelenségeit.
A konferenciát és a konferenciakötet megjelenését az ELTE, az ELKH BTK Régészeti Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat Támogatási Bizottsága, a Leibniz-Forschungsinstitut für Archäologie, Römisch-Germanisches Zentralmuseum, Mainz, valamint a GEPIDA kerékpárt készítő Olimpia Kerékpárgyártó Kft. támogatta.
Megtestesült bronzkor – a Lendület Mobilitás Kutatócsoport új sorozata
A Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkájának középpontjában a bronzkori ember áll. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont más Lendület kutatócsoportjaihoz hasonlóan férfiakról és nőkről, a kutatott időszak társadalmáról igyekeznek minél több információt feltárni. Nemrégiben a Nők Lapjában és a Mindennapok története című blogon is olvashattuk például Fónagy Zoltán történész írását „Özvegysors a 19. században” címmel. A Lendület Családtörténeti Kutatócsoport munkatársa kétszáz évvel ezelőtti mostoha- vagy mozaikcsaládokról, árvákról, mostohákról és özvegyekről tudósít korabeli feljegyzések és dokumentumok alapján.
A „Megtestesült bronzkor” című új sorozatban havonta egy-egy bronzkori ember élettörténetét ismerhetjük meg. A sorozat bevezetője Kiss Viktória kutatócsoport-vezető tollából már elérhető a kutatócsoport honlapján.
Megjelent a "Magyar Régészet" című online folyóirat 2020 tavaszi száma
A világjárvány miatt kialakult különleges helyzetben még nagyobb szerepet kapnak az internet különböző felületein megtalálható ismeretek. Keressük az új utakat, de a régebbi utak is nagyon fontosak. Köztük található a „Magyar Régészet/Hungarian Archaeology” online magazin, mely 2020-ban immár a kilencedik évfolyamát kezdi meg. A napokban publikált 2020 tavaszi magyar nyelvű évfolyamban a már megismert minőségben kitűnő, rövidebb és hosszabb írásokkal, könyv- és kiállítás ismertetőkkel találkozhatunk, valamint a budapesti EAA előkészületeiről is bővebben olvashatunk. Emellett tovább folytatódik a közkedvelt „Régésziskola” sorozat és egy új rovattal bővült a kínálat a „Közösségi régészet” témakörében.
Kollégáink ezúttal a Marton Tibor által vezetett kutatócsoport munkájáról számolnak be „Változó tradíciók. A kerámiastílus, -előállítás és -használat tér- és időbeli mintázatai a Kr. e. 6. évezred második felében a Délkelet-Dunántúlon és a környező régiókban” címmel.
Ajánljuk minden kolléga és érdeklődő figyelmébe a hasznos és izgalmas írásokat!
Erdélyi István (1931–2020)
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Erdélyi István, az MTA doktora, Intézetünk nyugalmazott tudományos tanácsadója, egykor tudományos titkára, osztályvezetője 2020. április 7-én, életének 88. évében elhunyt.
Erdélyi István az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1955-ben fejezte be tanulmányait, majd a Leningrádi Állami Egyetem Régészeti Tanszékén három évig M. I. Artamanov aspiránsa volt. A Kárpát-medence és az eurázsiai sztyeppe régészetének és történetének elkötelezett kutatója volt, különös tekintettel a hunok, avarok és magyarok keleti kapcsolataira. Az MTA megalakuló Régészeti Kutatócsoportjának, majd Intézetének 1959-1992 között volt munkatársa. Nevéhez több kora középkori ásatás, ill. feldolgozás fűződik (Jánoshida, Környe, Fenékpuszta, Pilismarót, Gergelyiugornya), és számos tanulmányt, ismertetést jelentetett meg népvándorlás és honfoglalás kori témákban. 1981–1983 között Moszkvában, a Szovjet Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében Keldis-ösztöndíjasként volt vendégkutató. Akadémiai doktori értekezése (Az avarság és Kelet a régészeti források tükrében. Bp. 1982, Akadémiai Kiadó) szovjetunióbeli tanulmányútjainak a gyümölcse volt. 1961–1990 között 12 régészeti expedíciót vezetett Mongóliába (Archaeological expeditions in Mongolia, Bp. 2000, Mundus Kiadó), és ő volt a Majackoje (Oroszország) szovjet-magyar-bolgár közös régészeti expedíció magyar társvezetője is. Nyugdíjas éveiben változatlanul a magyar őstörténettel és az őstörténet-kutatás történetével foglalkozott. Ekkor kapcsolódott be az egyetemi oktatásba, 1991–1994 között a Miskolci Egyetem Régészeti Tanszékén volt tanszékvezető, 1993–1998 között pedig a Károli Gáspár Református Egyetemen a Történeti Intézet vezetője. Az elmúlt években visszavonultan is kitartóan folytatta tudományos munkáját, sorra jelentek meg cikkei, könyvei.
Nyugodjék békében!
Szárnyaszegetten – Gál Erika archeozoológus írása
A madarak a gerinces állatok azon osztályába tartoznak, amelynek számos csoportja jó repülőképességgel, és így nagyfokú mobilitással rendelkezik. A hideggel szembeni harcot – köszönhetően a jól szigetelő zsírraktáruknak és tollazatuknak – képesek felvenni, ám speciális táplálékigényük megkívánja a költő- és telelőhelyek közötti vándorlást. Ennélfogva a vadmadarak jelentős része évről-évre nagy utat tesz meg, mely során számos betegségnek, elsősorban fizikai sérülésnek vannak kitéve, hiszen a repüléshez való alkalmazkodást – a tollak, a módosult légző- és izomrendszer mellett – a vékony falú, törékeny csontrendszer biztosítja. Ugyanakkor a különböző sebesülések és kórokozók nem kerülik el a szelídített vagy házi társaikat sem, hiszen az ember által létrehozott környezet legalább annyi veszélyforrást tartogat az állatok számára, mint a természet. A tömeges állattartás és a természetes szelekció hiánya pedig kimondottan kedvez az egyes betegségek fennmaradásának és elterjedésének.
A legkorábban publikált madárcsontbetegségek mégsem az emberi tevékenységgel hozhatók összefüggésbe, azaz nem régészeti állattani leletegyüttesekből kerültek elő. Lambrecht Kálmán paleornitológus (1916) és az ő nyomán Tasnádi Kubacska András paleontológus (1932) közöltek először őslénytani madárcsontleleteken észlelt töréseket a múlt század első évtizedeiben. Mivel régészeti madártani adatokat és eredményeket később is inkább csak katalógus formában, semmint részletekbe menően közöltek a szakemberek, a közelmúltig vajmi kevés információnk volt a hazánkban napvilágra került, régészetileg is dokumentálható madárbetegségekről.
Gál Erika archeozoológus kollégánk ennek a kérdésnek járt után a Természet Világa folyóirat 2019/áprilisi hasábjain, mely most már elérhető online is mindannyiunk számára. A kutatás része Gál Erika elkészületben levő nagyobb munkájának "A Kárpát-medence madárvilága a régészeti leletek tükrében" című nagymonográfiának.