McQuirkné Glattfelder Lúcia 1948–2018

Mély megrendüléssel vettük a hírt, hogy kedves kollégánk, McQuirkné Glattfelder Lúcia, az MTA Régészeti Intézetének nyugalmazott restaurátora 2018. február 25-én elhunyt.  

1948. december 18-án született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskola Restaurátor- és Műtárgyvédelmi szakán végzett kerámia szakon. Diplomamunkáját a régészeti fakonzerválásról írta. Az Országos Műemléki Felügyelőségnél kezdett dolgozni, majd 1970-től a Régészeti Intézet munkatársa lett. Sokat tett a restaurátor műhely kiépítéséért és szakszerű működéséért, tapasztalatait szívesen megosztotta a fiatal kollégákkal is. Intézeti tevékenysége nem csak a műhelyre korlátozódott, alkotóan vett részt az ásatások restaurátor szakértelmét igénylő munkáiban is.

2013-ban nyugdíjba vonult, de ezt követően is élénk érdeklődéssel kísérte az Intézet életét, rendezvényeinket rendszeresen látogatta. Most karácsonykor, mosolygós arcát látva nem gondoltuk, hogy utolsó alkalommal találkozunk vele... 

Szomorúan búcsúzunk Tőled Luci, kedves emléked szeretettel megőrizzük!

Találkozó – a Néprajztudományi Intézet látogatása

2018. február 6-án kötetlen látogatásra invitálta Intézetünk az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének munkatársait. Mindkét tudományterületre jellemző, hogy számos, közeli-távoli diszciplína bevonásával végzi kutatásait, ugyanakkor jelentős, az idők folyamán kiterjedő érintkezési felület kapcsolja össze őket, ami mindkét terület számára inspirativ,  együtt gondolkodásra serkentő lehetőséget kínál.

A kötetlen beszélgetést követően körbejártuk Intézetünk kutatószintjét, a természettudományos laborokat, restaurátor műhelyt, raktárt, feldolgozó műhelyt.

Európa őskori genetikai kutatásának legújabb eredményei – Nature 2018. február 21.

A Nature-ben most megjelent, magyar szerzőket is felsorakoztató tanulmány a világ eddigi legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálata, mely megoldást ad a harang alakú edények kultúrájának egy régi rejtélyére. Az MTA BTK Régészeti Intézet és több más magyarországi intézmény közreműködésével egy másik cikk is megjelent a tudományos folyóiratban: kiderült, hogy Délkelet-Európa genetikailag és kulturálisan is jelentős csomópont volt az őskorban.

A „harangedény-jelenség” megfejtése — A Brit-szigetektől Észak-Afrikáig, Portugáliától Budapestig számos olyan leletegyüttest találtak az i. e. 2700–2400 közötti évszázadokból, melyeket egységes kerámiaművesség (az ún. harang alakú edények), viselet (csontgombok, csontból készült csüngők) és fegyverek (rézből készült tőrök, íjászattal kapcsolatba hozható nyílhegyek és csuklóvédő lemezek) jellemeznek. E leletcsoportokat összefoglaló néven harangedény-jelenségként ismeri a régészet. A létrejöttükben szerepet játszó folyamatok megismerése régóta foglalkoztatja a kutatókat, hiszen így jobban megérthetnék ezt az európai rézkor és bronzkor határát jelentő időszakot. A legfontosabb kérdés, hogy egy ilyen nagymértékű egységes jelenségcsoport mögött mi állhat: emberek/közösségek vándorlása, esetleg inkább az új eszmék/hatások áramlása, vagy mindezek ötvözete.
Erre a kérdésre kereste a választ az az európai és tengerentúli vezető kutatóintézetekből és munkatársaikból álló 144 tagú kutatócsoport, mely közel 400 őskorban élt ember genetikai adatait elemezte. „Jelenlegi tudásunk szerint ez tekinthető a világ legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálatának” – mondta el a kutatásban részt vevő Szécsényi-Nagy Anna, az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársa. A harang alakú edények egyik keleti elterjedési határát Budapest térsége jelenti, így a Budakalászon, Békásmegyeren és Szigetszentmiklós határában feltárt temetkezések elemzésével 13 magyar régész, antropológus és genetikus kutató vett részt a tanulmányban.
„Az összeurópai genomikai eredmények alapján megállapítható, hogy a harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentős tömegű vándorlása nélkül jutottak el, kisebb mozgásokkal viszont számolnunk kell” – mondta el Kiss Viktória, az MTA BTK Régészeti Intézet Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője. A vizsgálatokból ugyanakkor kiderült, hogy a Brit-szigeteken egy egészen más folyamat zajlott le: a harang alakú edényeket használó közösségek tömegesen települtek át az európai kontinensről a Brit-szigetekre. A mostani eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje igen jelentős, közel 90%-os mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.

A i. e. 3. évezredből származó emberi maradványokat a régészekből, antropológusokból, genetikusból álló hazai kutatócsoport tagjai elemezték az MTA BTK Régészeti Intézet (Bánffy Eszter, Kiss Viktória, Köhler Kitti, Kulcsár Gabriella, Mende Balázs Gusztáv, Szécsényi-Nagy Anna), az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszék (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás), a Budapesti Történeti Múzeum (Endrődi Anna), a szentendrei Ferenczy Múzeum (Patay Róbert), a Salisbury Kft. (Czene András), a Magyar Természettudományi Múzeum (Bernert Zsolt), a debreceni Déri Múzeum (Dani János) munkatársaiként.

Délkelet-Európa: az őskor genetikai és kulturális csomópontja — A Nature-ben most megjelent másik cikk Délkelet-Európa őskorával foglalkozik, és szorosan kapcsolódik egy korábban az mta.hu-n bemutatott harvardi–budapesti vezetésű Nature-tanulmányhoz. A 225 őskori ember genomszintű vizsgálata a térségben élő vadászó-gyűjtögető őslakosok és az i. e. 7. évezred végén Anatóliából ideérkező első földművesek változatos kapcsolatairól árulkodik. „Az eredmények bizonyos területeken gyors keveredésről, máshol pedig izolált egymás mellett élésről tanúskodnak – mondta Szécsényi-Nagy Anna. – Összességében elmondható, hogy Délkelet-Európa genetikailag és kulturálisan is jelentős csomópont volt az őskorban.”
A Harvard Medical School laboratóriuma által vezetett nemzetközi kutatócsoport most először vizsgálta a nemek szerepét a keveredésben. Délkelet-Európában az őslakosságból férfiak és nők is beházasodtak az új telepesek közösségeibe, Közép-Európában azonban a vadászó-gyűjtögetők közül inkább a férfiak génállománya hagyott nyomot a földművesek között.
Az MTA BTK Régészeti Intézetének Archeogenetikai Laboratóriuma a 82 intézet részvételével készült tanulmányban Horvátországból származó minták vizsgálatával vett részt, míg az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke erdélyi rézkori leletanyagok elemzésével járult hozzá a munkához.

A teljes beszámoló az mta.hu oldalán olvasható.

Akadémiai Ifjúsági Díj – Király Ágnes elismerése

Tizennyolc fiatal kutató vehette át  2018. január 31-én az Akadémiai Ifjúsági Díjat az Akadémia vezetőitől.

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára alapította 1972-ben az akadémiai tudományos kutatóhelyen dolgozó, 30 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzésére és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerésére. Az Akadémiai Ifjúsági Díj célja elsősorban a pályamunkájuk és intézeti igazgatójuk minősítése alapján arra érdemes fiatal kutatók minél nagyobb számban való elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása. 1983-tól a pályázók korhatára 35 évre emelkedett.

Király Ágnes kollégánk, az MTA BTK Régészeti Intézet Lendület Mobilitás Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa a „Településen belül előkerült emberi maradványok mint strukturált depozitumok a késő bronzkori – kora vaskori (RBD-HB3) Északkelet-Magyarországon. Módszertani vázlat egy készülő doktori disszertációhoz” című pályamunkájáért kapta meg az Akadémiai Ifjúsági Díjat.

Az elismeréshez szívből gratulálunk!