Ásatások Zalavár-Várszigeten 2018 nyarán
2017 májusában Zalavár, Zalaapáti és Zala megye önkormányzata, a pannonhalmi főapátság és az EMMI illetékes államtitkársága a zalavári monostor alapítás ezer éves évfordulójának méltó megünneplésére hirdette meg a „Zalavár 1000” programot. E program keretében, 2018. július közepétől folytatódott a régészeti kutatás Zalavár-Várszigeten, amelynek célja, hogy a Szent István által alapított bencés apátság 1019-ben felszentelt templomának a maradványait feltárja. Szőke Béla Miklós (MTA BTK Régészeti Intézet) és Ritoók Ágnes (MNM Régészeti Tár) vezetésével sikerült körülhatárolni azt a területet, ahol a monostor temploma állt. A 18–20. században folyamatosan pusztított monostor idén kutatott területén egyelőre csak a bolygatás nagyméretű gödreit, és a templom köré temetett, jórészt ugyancsak bolygatott Karoling- és Árpád-kori sírokat tártunk fel, amelyek azonban – az esetleges teljes pusztulás esetén is – lehetővé teszik a templom pontos helyének kijelölését.
Az ásatásról bővebben ITT olvashatunk.
Új kutatási program az NKFIH támogatásával – Késő rézkori temetkezések a Kárpát-medencében
Bondár Mária tudományos főmunkatárs vezetésével új kutatócsoport kezdi meg munkáját 2018-ban az NKFIH támogatásával (NKFIH K-18/128413). A kutatás célja a Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése (Complex analyses of the Late Copper Age burials in the Carpathian Basin).
A temetők különleges szakrális helyek, amelyek megőrizték a hiedelemvilág, a szertartások és a rítusok különböző megnyilvánulásait. A halottkultusz szimbólumai az egykori közösségek számára pontosan érthető jelrendszert alkottak, generációkon át hagyományozott szokásokat, társadalmi kapcsolatokat rögzítettek, amelyeket különböző rítusok keretében örökítettek tovább.
A négy éves futamidejű pályázat keretében a Kr. e. 3600/3000–2800 közötti időszakban a Kárpát-medence nagy részén megtelepedett ún. badeni kultúra sokrétű temetkezéseit vizsgálják. Az önálló, több száz síros temetők mellett vannak 10–30 fő maradványait megőrző kistemetők, előfordulnak magányos sírok és nem ritka a „tömegsír”, és az állatok rituális elföldelése sem. Mind a hamvasztásos, mind a csontvázas rítus megtalálható, s gyakoriak a szimbolikus sírok is. Ebben az időszakban nagy változások mennek végbe az írást még nem ismerő társadalmak életében: ekkor születik meg számos, máig létező innováció. Mindezek az újdonságok gyorsan elterjednek nagy területen, s hozzájárulnak a közösségeken belüli gazdasági és státuszbeli különbségek elmélyüléséhez, amelyek a temetkezésekben is megjelennek.
A nehezen rekonstruálható kognitív elemeken túl az emberi temetkezések tényeket konzerváltak. A sír időkapszula, olyan zárt egység, amely megőrizte a benne lévő ember fizikai, biológiai tulajdonságain túl a környezeti komponenseket és a társadalmi és kognitív vonatkozásokat is egyidejűleg. A régész ebből a zárványból igyekszik, számos szakterület képviselőjének együttműködése, együtt gondolkodása segítségével, kibontani az egykori valóság elemeit.
A hagyományos módszerrel dolgozó régész a leletek sírbeli helyét és analógiáit elemzi, a hosszú ideig a földben lévő, prezervációs hatásoknak kitett tetem maradványait találja meg: csontvázat, hamvakat. Ismert a hely, ahová eltemették az illetőt, tudjuk, milyen volt a sír, amit ástak, milyen maradandó anyagú tárgyakat tettek a halott mellé. Az eltemetés körülményeiből (temetkezési hely kiválasztása, rituális elemek, mellékletek, státuszt és társadalmi presztízst szimbolizáló tárgyak) következtethetünk a személy egykori közösségi helyzetére és a szélesebb kapcsolatrendszerre (származás, kereskedelem stb.), továbbá az adott közösség túlvilágról alkotott elképzeléseire is (a mellékletekből, a temetési folyamat bizonyos mozzanataiból). Antropológus segít az elhunyt nemét, halálozási életkorát megismerni, meghatározza a csontjain nyomot hagyó betegségek patológiai nyomait. E fizikai antropológiai információkon túl radiokarbon (14C) keltezéssel meghatározható a halálozás ideje kb. 30–50 év pontossággal.
Az elmúlt két évtizedben bekövetkezett bioarcheológiai boom-nak köszönhetően a régészetbe új vizsgálati lehetőségek kerültek be: archaeogenetikai, mikrobiológiai, izotópkémiai elemzések vehetők igénybe. Több ezer éves halottak csontjaiban is izolálható a számos tulajdonságot tükröző, és ezek örökítéséért felelős aDNS. Ma már az anyai ágú leszármazáson túl szerencsés esetben az Y kromoszóma, és újabban a teljes emberi genom is meghatározhatóvá, vizsgálhatóvá vált.
A fogakba, csontozatba beépülő stabilizotópok (hagyományosan öt elem: hidrogén, oxigén, szén, nitrogén, kén) nem bomlanak le az idők során. Ezért az oxigén (δ18O) utalhat a víz összetételére és a vízforrás helyére, a szén (δ13C) aránya növényi, a nitrogén (δ15N) az állati eredetű élelem típusára. A szilárd és folyékony táplálékból a kisgyerekkorban a fogakba beépült stroncium izotópok (87Sr/ 86Sr) aránya arra a geológiai környezetre (talajra) mutat, ahol az illető született és felnőtt.
A táplálkozásra, kisgyermekkori vízfogyasztásra, a születési hely környezeti elemeire utaló bioinformációk közvetett módon rávilágítanak az egyén társadalmi helyzetére, és kapcsolatrendszerének térbeli feltérképezéséhez is segítséget nyújtanak. A minőségi étkezés (fehérje fogyasztás) a jobb életkörülményekből adódhat, ami – feltételezések szerint – a korabeli elit kiváltsága lehetett. A régészeti leletek mellett tehát a táplálkozási adatokból is következtethetünk a társadalmi elitre. A hiánybetegségek az alacsonyabb státuszú emberek jellemzői lehetnek, az ő sírjaikban talált mellékletek (vagy azok hiánya) korábban nem ismert régészeti összefüggéseket is egyértelművé tehetnek. A legújabb kutatások a járványok okozta csontelváltozásokat is egyre pontosabban kimutatják.
A régészeti kérdésekre a genetika, a biológia, geokémia és a fizika ad választ, a tudományok párbeszéde eddig ismeretlen tényeket tár fel a késő rézkorból. A „halál régészete” a halottakból és temetkezési körülményekből rekonstruálhatja az egykori élet különböző szegmenseit.
A komplex temető elemzésekkel (a régészeti és természettudományos vizsgálatok együttes értelmezésével) keresik a választ arra, hogy írásos dokumentumok hiányában mennyivel tudhatunk meg többet e sokszínű temetkezéssel jellemezhető korszakban élt elődeink biológiai adottságairól, környezetéről és sokrétű kapcsolatairól.
A pályázat várható eredményei: valamennyi kutatási adat egységes adatbázisának elkészítése; az utolsó évben Budapesten rendezett konferencia; a kutatási eredmények monográfiába foglalt feldolgozása.
A teamben Bondár Mária vezetésével Köhler Kitti, Szécsényi-Nagy Anna, Gál Erika, (MTA BTK Régészeti Intézet), Kern Zoltán, Ariana Gugora és Hegyi István (MTA CSFK Geokémiai Kutatóintézet) vesz részt.
Mikroszkópos vizsgálatok a Régészeti Intézetben
Az MTA BTK Régészeti Intézet Roncsolásmentes Diagnosztikai Laboratóriumában Miháczi-Pálfi Anett, az intézet tudományos segédmunkatársa közreműködésével régészeti leletek felületén szabad szemmel nem látható nyomok mikroszkópos vizsgálatai folynak.
Az MTA infrastruktúra pályázatán 2014-ben elnyert Zeiss SteREO Discovery.V12 típusú mikroszkóp segítségével a régészeti korú tárgyak készítés-technikáján és díszítő eljárásán kívül az egykori szerszámok típusa, azok használati módja, valamint a korabeli készítés-technológia egyes fázisai ismerhetők meg közelebbről. A használati kopás-és javításnyomok mikroszkóppal történő megfigyelése pedig a tárgyak készítési, használati és földbekerülési idejének pontosabb meghatározásához nyújt segítséget. A roncsolásmentes mikroszkópos vizsgálat jelenti az első lépést, amely eredményének fényében további archeometriai vizsgálatokkal lehet a tárgyak anyagát, összetételét és nyersanyagát elemezni.
A Régészeti Intézetben erről az új módszertani kutatási irányról először a 2015. évi Régészet Napján hallhatott a nagyközönség. A "Mikroszkópos vizsgálatok régészeti leleteken" című előadás során közelebbről megismerkedhettek az érdeklődök a műszer használatával és a régészeti leletek vizsgálati módszereivel. Az MTA BTK Régészeti Intézetének 2016. év végi átköltözése a Humán Tudományok Kutatóházába (HTK) lehetőséget teremtett a Roncsolásmentes Diagnosztikai Laboratórium végleges kiépítéséhez. Ezzel lendületet vett a tárgydiagnosztikai vizsgálatsorozat. Miután az intézet számos munkatársa él ezzel a lehetőséggel, hétről hétre különböző korú leletek kerülnek mikroszkóp alá.
Marton Tiborral mezolit pattintott kőeszközöket, Bondár Máriával rézkori karperecet, Kiss Viktóriával bronzkori idolt vettünk górcső alá. Javarészt a késő római és kora népvándorlás korból (Miháczi-Pálfi Anett, Masek Zsófia), az avar és a Karoling-korból (Szőke Béla Miklós, Merva Szabina), illetve a honfoglalás korából (Langó Péter) származó fémtárgyakat (ékszereket és viseleti elemeket) tanulmányozunk.
A mikroszkópos vizsgálatokban rejlő további – interdiszciplináris – lehetőségeket mi sem bizonyítja jobban, mint a Jakab Gusztáv által vizsgált, középkori erdélyi és pilisi halastavakból származó növényi makrofosszíliák.
Az Intézet kutatói mellett számos külső megkeresés érkezik a Diagnosztikai Laboratóriumhoz. Gulyás András (Jász Múzeum) az újonnan előkerült 10. századi süvegcsúcs dokumentálása céljából kereste fel a közelmúltban laborunkat.
Jakab Gusztáv közvetítésével nemrégiben Magyari Enikő két doktorandusza (Pató Zsuzsanna Anna, Vincze Ildikó) vette igénybe a sztereomikroszkópot holocén tavi üledékből származó makrofosszíliák dokumentálására. Az ELTE BTK Régészettudományi Intézet munkatársaival a kezdetektől folyamatos a kölcsönös együttműködés. Legutóbb a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének két munkatársa, B. Tóth Ágnes és Szebenyi Tamás járt az intézetben fibulák vizsgálata céljából.
A roncsolásmentes tárgydiagnosztikai eszközpark részét képezi a terepen is használható ipari és telepített orvosi endoszkóp rendszer, amelyet Mende Balázs Gusztáv, tudományos főmunkatárs, labor-vezető kezel.
A Diagnosztikai Laboratóriumban zajló vizsgálatok eredményei közül több már elérhető publikált formában, a további kiértékelések közzététele hamarosan várható.
Új felfedező kutatási programok az NKFIH támogatásával
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz jól illeszkedő pályázati konstrukciókkal támogatja a hazai felfedező kutatási programokat. A 2018. évi eredményeket nemrégiben tették nyilvánossá a Hivatal honlapján. Az eredmények alapján idén 12 milliárd forintot nyert el felfedező kutatásokra 400 magyar kutató.
Az MTA BTK Régészeti Intézetben három új kutatási program kezdi meg munkáját az NKFIH támogatásának köszönhetően.
Bondár Mária tudományos főmunkatárs „A Kárpát-medence késő rézkori temetkezéseinek komplex elemzése” témában folytathatja a következő négy évben kutatásait.
Horváth Friderika tudományos főmunkatárs Ságvár késő római erődjében 1971–1979 között végzett feltárások régészeti anyagának közzétételére nyert támogatást.
A 40 év alatti kutatók számára külön programban meghirdetett felhívás arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatást. A fiatal kutatóknak célzottan meghirdetett témapályázat keretében 40 év alatti kutatók kezdhetnek 93 új projektet összesen 2,9 milliárd forintos támogatással.
Köztük van Szécsényi-Nagy Anna tudományos munkatárs, aki a Kárpát-medence mai népességének populációgenetikai kutatására nyert négy évre támogatást.
Kollégáinknak és munkatársaiknak szívből gratulálunk!
Folytatódik a dombói vár feltárása
Dombóvár város önkormányzatának felkérésére idén júliusban is folytatódik a 2014-ben megkezdett régészeti feltárás a Dombai család egykori rezidenciájának maradványainál. A Gólyavár néven ismert lelőhelyen a munkálatokat Berta Adrián, az MTA BTK Régészeti Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjas munkatársa vezeti, együttműködésben a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékével.
A dombói vár először a 14. század elején jelent meg az írott forrásokban, a Kőszegiek egyik erősségeként, akiktől I. Károly királyhoz, majd a Csák nembeli István fiaihoz, Péterhez és Istvánhoz került. Tőlük származott a Dombai család, akiknek a tagjai a 15. század folyamán bárói rangra emelkedtek, a család egyik tagja, Dombai Pál Hunyadi Mátyás lovászmestere volt. A Dombaiak 15. századi új rezidenciája a török hódítás után másfél évszázadra az Oszmán Birodalom végvára lett. A török kiűzése után Esterházy Pál nádor birtokába került, majd lerombolták.
Az elmúlt évek feltárásai során sikerült tisztázni a vár kiterjedését és jellemző rétegviszonyait, továbbá a főbb építési periódusait. A kissé szabálytalan téglalap alaprajzú várnak a déli és a nyugati részén egy-egy épületszárny húzódott, amelyeket a keleti oldalon egy, a várfal tetején futó függőfolyosó köthetett össze. A nyugati oldalon állt a többször átépített kaputorony. Jelenleg a már korábban megkezdett déli épületszárny feltárása folytatódik, és várhatóan sor kerül a nyugati saroktornyok vizsgálatára is.
Az elmúlt öt év régészeti kutatási eredményeinek a bemutatására egy konferencia keretében 2018. szeptember 25-én kerül sor az MTA Humán Tudományok Kutatóházában.