Hungarian
Academy
of Sciences
Research Centre for the Humanities
Institute of Archaeology

Változó tradíciók honlapra kép022020-ban új kutatási program indul az NKFIH támogatásával (NKFIH K-19/132663), melynek témája az újkőkori kerámiakészítés korai története a Duna-vidék középső részén a korai neolitikus Starčevo ’kultúra’ késői időszaka és a késő neolitikus Lengyeli ’kultúra’ megjelenése közötti időszakban (Kr. e. 5500/5450–5000/4900). A Kr. e. 6. évezred folyamán a Balkán-félsziget irányából, a Dunántúl területén keresztül az európai kontinens belsejéig eljutó, a korai mezőgazdaságon alapuló, letelepült újkőkori életmód megjelenése Európa történetének döntő fontosságú eseménye. Az ehhez kapcsolódó alapvető társadalmi és technológiai változások egyik legfontosabb jellemzője többek között a kerámiakészítés megjelenése volt. Az újkőkori településeken rendszerint a legnagyobb mennyiségben fennmaradt tárgycsoportot a kerámiatöredékek jelentik. A kutatás kiindulási területét a közép-európai neolitizáció szempontjából is kulcsfontosságú, a közép-európai és balkáni újkőkori közösségek érintkezési zónájaként is definiálható és az elmúlt évtizedben intenzíven kutatott dél-dunántúli régiók lelőhelyei jelentik (Balatonszárszó-Kis-erdei-dűlő, Tolna-Mözs, Szederkény-Kukorica dűlő, Versend-Gilencsa, Szemely-Irtás, illetve Alsónyék-Bátaszék). Az innen származó eredményeket további, Duna menti lelőhelyek (Paks-Gyapa, Bölcske-Gyűrűsvölgy, Budapest-Aranyhegyi út, illetve Budapest-Nánási út) adataival is kiegészítjük, illetve összehasonlítjuk. Az egyes lelőhelyeken feltárt nagymennyiségű kerámia nem csupán a „tiszta”, jól elkülöníthető kerámiastílusok (Starčevo, Vinča, közép-európai vonaldíszes kerámia) egymás melletti előfordulását, vagy egyazon régészeti jelenségen belül megfigyelhető keveredését, de ezek erőteljes hibridizációját is példázza az egyedi tárgyak szintjén.

Az eddigi, jobbára tipokronológiai szemléletű, a kerámiának csak bizonyos jellegzetességeire fókuszáló kutatásokkal szemben a program alapvető célja a kerámia leletanyag összetett szemléletmódú vizsgálata, amely egyrészt az edénykészítés és használat lehető legtöbb aspektusát vizsgálja, másrészt az eredmények interpretációja során igyekszik megkülönböztetni a kerámia lehetséges szerepeit az előállítás és a használat társadalmi közegein belül. A program egyik alapkérdése az edénykészítés teljes folyamatára (chaîne opératoire), mint a környezeti és társadalmi tényezők által erősen befolyásolt technológiai viselkedésre, illetve az ezzel összefüggő mögöttes társadalmi folyamatokra irányul. Kérdéseink másik csoportja az edényhasználatra vonatkozik, amely az előbbitől részben eltérő társadalmi közeg reprezentációjába nyújthat betekintést, és a kerámia egy másik fajta szerepére világít rá. Az egyes technológiai és funkcionális típusok variációinak meghatározásával olyan, az egykori társadalmak viselkedésébe mélyebb betekintést nyújtó elemzések is elvégezhetők, melyek például a kerámiakészítők specializációjára, az egyes háztartások funkcionális szerepére, bizonyos társadalmi csoportok közötti rövid- és hosszabb távú kapcsolatokra, illetve a kerámia lehetséges identitásjelző szerepeire vonatkoznak.
Változó tradíciók honlapra képA kerámia leletek három fő szempontrendszer szerinti integrált megközelítése alapján kerülnek elemzésre. Az első megközelítési irány a forma és a díszítőstílus vizsgálata, az egyes elemek tér- és időbeli megoszlása alapján. A második a technológia, illetve a technológiai stílus fogalomkörét vizsgálja, mind a kerámia nyersanyagának kezelésére, mind az edények formázási metódusára vonatkoztatva. A technológiai aspektusokat egy komplex rendszer, a nyersanyag kiválasztásában, a soványító anyagok alkalmazásában, az edény felépítésének és díszítésének technikájában, a felületkezelési eljárásokban és az égetési technikában nyomon követhető ’technológiai stílus’ keretében kívánjuk vizsgálni és értelmezni. A kutatás egyik fontos kérdése, hogy a technológiai stílusok térbeli elterjedése milyen valós összefüggést mutat a ’hagyományos’, elsősorban a kerámiaformák és díszítőstílusok alapján körvonalazott régészeti egységekkel. A harmadik irányvonal a kerámia funkcionális értelmezése, mind a praktikus használat, mind egyes társadalmi szerepek kifejezése szempontjából. A funkcionális vizsgálatok segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, hogy mi lehet a magyarázata az egyes edénytípusok esetében állandóan visszatérő használati nyomoknak, illetve milyen állandósult másodlagos felhasználási típusok, javítások figyelhetők meg a régió kerámia leletein.

Az egyes lelőhelyek kerámia leletanyagának formai és ornamentális elemzésével párhuzamosan folyó technológiai, illetve funkcionális vizsgálatok olyan kutatók munkáját követelik meg, akik az egyes résztémák specialistái. A programban vállalt valamennyi részfeladat elvégzése, illetve az eredmények értékelése is szisztematikus módszertani protokoll alapján valósul meg, így biztosítva valamennyi lelőhely, illetve régió adatsorainak egységes szinten történő elemzését. Ez a protokoll több olyan kerámiavizsgálati és experimentális módszert is tartalmaz, amelyek integrált alkalmazása a hazai régészeti kutatásban teljesen új, innovatív megközelítésnek számít, így több szempontból iskolateremtőnek is tekinthető. A kutatás eredményei a szűk szakmai közösség mellett szélesebb körű érdeklődésre is számot tarthatnak, az elkészült tárgyrekonstrukciók, illetve a régészeti kísérletek dokumentációja később hiteles múzeumi illusztrációként szolgálhatnak. A várható eredmények jól összhangba hozhatók a régiók lelőhelyein folytatott kutatások egyéb szegmentumaival is, kivételesen komplex képet alkotva a térség településeinek fejlődéséről a Kr. e. 6. évezred második felében.

A kutatási programban Marton Tibor (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet) vezetésével Jakucs János (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet), Oross Krisztián (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet), Füzesi András (ELTE BTK Régészettudományi Intézet), M. Virág Zsuzsanna (Budapesti Történeti Múzeum), Gortva Gergely (Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság), Kreiter Attila (Magyar Nemzeti Múzeum Alkalmazott Természettudományi Laboratórium), Louise Gomart (French National Centre for Scientific Research), Pető Ákos (Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Intézet) és Serlegi Gábor (Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zrt.), valamint Gucsi László keramikus vesz részt.

© 2015 | Magyar Tudományos Akadémia