abonyAz eddig ismert legkorábbi leprás megbetegedés csonttani tüneteit mutatták ki hazai kutatók, köztük Intézetünk munkatársai, a mai Abony közelében a késő rézkorban élt emberek maradványain. A kutatócsoport eredményei 2017. október 12-én láttak napvilágot a PLoS One folyóiratban.

 

A mai Abony közelében az MTA BTK Régészeti Intézetének munkatársai egy, a késő rézkor kezdetén, Kr. e. 3700/3600 körül itt élő közösség települését tárták fel 2006-ban. Az előkerült emberi maradványokat egy antropológusokból és régészekből álló hazai kutatócsoport elemezte az MTA BTK Régészeti Intézete (Köhler Kitti, Marton Tibor, Serlegi Gábor), az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás), a Magyar Nemzeti Múzeum (Fábián Szilvia), és a Szegedi Tudományegyetem (Marcsik Antónia) munkatársainak együttműködésében. Az archeogenetikai vizsgálatokat az University College London kutatója, Helen D. Donoghue végezte el. Az antropológiai és paleopatológiai kutatást irányító Köhler Kitti és Hajdu Tamás vizsgálatai alapján a késő rézkori közösség egyik tagján a lepra csonttani tüneteit figyelhetők meg. Jelenlegi tudásunk alapján ez lehet a világ legkorábbi kimutatott leprás megbetegedése, mely mintegy ezer évvel korábbi az eddigi legidősebb, Anatóliában fellelt esetnél. Az elemzések eredményeit bemutató tanulmány a PLoS ONE című folyóiratban jelent meg.

A tanulmány megjelenését az MTA Open Access alapja támogatta. 

A tanulmány magyar nyelvű kivonatát ITT olvashatjuk.